Megmagyarázhatatlan az erő,
ami hozzád húz.
Néha próbálom megfejteni az okát.
Lebontva az utolsó mozdulatig és sejtésig,
hátha majd ott lesz valahol a válasz
a sejtek magjában vagy a membránnak simulva.
Tudnom kell, hogy igazi-e, nemcsak önbecsapás,
a hiányérzetből fakadó fájdalom adta
törékeny üveg utánzat.
Mert ha csak talmi tévedés,
akkor nem szabad belehalni.
De ha igaz, akkor muszáj.
Néha próbálom nem keresni az okát,
hiszen nincs mindenre egzakt válasz,
nem lehet mindent egyesekre és nullákra bontani,
mert végül nem marad mögötte semmi.
Közel engedlek, amennyire csak lehet.
Mint mikor tintába teszem a rózsát éjszakára
és reggelre a szirmokig hatol az idegen anyag
kékre festve a hajszálvékony erezetet.
Akár méreg, akár gyógyír,
már így marad.
