Holnap újra látlak.
Csak egy percre vagy órára.
Mindig kevés a rendelkezésre álló idő,
tízezer év is kevés lenne,
hogy megszokjalak,
és ne legyen nehéz levegőt venni,
amikor eszembe jutsz.
Holnap újra látlak.
Forróság lesz megint,
ezért az árnyékban vársz.
Izzadságtól csúszós nyakadhoz
szorítom lüktető homlokom.
Annyira sós ízű a szád,
olthatatlanul szomjas vagy, akárcsak én.
Holnap újra látlak.
Okvetlenül el kell majd mondanom
azt a sok jelentéktelen dolgot,
ami eszembe jutott az elmúlt napokban,
amiről eszembe jutottál,
amiről biztosan beszéltünk volna.
Vagyis mindent, az életet, a halált,
és hogy egy örökkévalóság
mire megint újra látlak.
