Hozzád indultam.
Csak az állomás nevében voltam biztos,
és hogy vársz valahol.
Hideg volt, szeles, hajnal.
Az mondtad nevetve még tegnap,
teát is kell majd hoznod, hogy meg ne fagyjak.
Elhúzott mellettem a vonat utolsó ablaka,
sehol se vagy,
sem te, sem a tea.
Csak a hajnali szél és egy homályos útvonal.
Nem jártam nálad korábban, csak meséltél, merre laksz.
Elindultam vaktában.
Sosem fáztam még annyira.
Csak bolyongtam a néma házak között,
mint egy számkivetett,
aki úgy keresi a haza vezető utat, hogy nincs otthona.
Reggel lett,
a hajnal vöröse eltűnt, csak a szél maradt,
az egyik utcában végre megláttalak.
Késtél, mondtad, egész éjjel vártam rád.
Nem tudtam, merre menjek, kezdtem.
Nem? Pedig volt aki idetalált, nagyon el is fáradt.
Úgyhogy neki adtam az ágyat.
De tudtad, hogy jövök, nem? kérdeztem.
Sajnálom, vontad meg a vállad, mit tegyek?
Nem kelhetem fel. Majd beszélünk, aludni megyek.
