Meztelenül akartál látni,
dísz és festék nélkül.
Közel hajoltál egészen,
hogy lásd a ráncokat
a szemem sarkában:
vajon a nevetéstől vannak-e,
vagy az erőfeszítés
vagy csak a kor miatt.
Nézted a szám szélét,
rajta a remegést,
az államon a heget és
hogy miért van ott,
tette-e valaki, ki és miért.
A hideg ujjaimat,
a kék körmöket
a vékony bőr alól előtűnő eret.
Megkerested a sebészeti beavatkozások
és balesetek nyomait.
Végigsimítottad a még mindig
barna hajszálakat.
Kifürkésztél
minden részt, amelyet
gyűlölök vagy szégyellek,
vagy tudomásul sem veszek.
Néha kérned sem kellett,
de volt hogy nem értetted,
miért takarok el
egy összességében
lényegtelen részletet.
Végül teljesen lecsupaszítottál.
Vártam valamit, valami csodát,
de mire felnéztem,
az ajtóban álltál, már rajtad volt a kabát.
